Biztosítás - Biztonság

2009 - Fotó: Nagy Attila / Index
A Biztosítás - Biztonság feliratpáros fontos szerepet tölt be a helyi városkép kialakításában. A feliratok a Déli pályaudvarral szemben találhatóak, két különböző épület tetején, melyeket a Schwartzer Ferenc utca szel ketté. A pályaudvarral szembeni elhelyezkedésük miatt nem csak Budapestiek, hanem az ide utazók is találkozhatnak velük.

A második világháború utáni károk, és az azt követő hiperinfláció következtében a biztosítási vállalatok nem voltak képesek fenntartani magukat. Amelyik nem számolta fel magát, az az államosítás miatt szűnt meg. A ‘70-es években több más állami szervvel együtt az Állami Biztosítónál is bevett gyakorlat volt, hogy a költségvetés reklámra fordított részéből év végére fennmaradt összekből kétes szükségességű neonreklámokat helyeztek el a városban, ez a két felirat is valószínűleg ennek köszönhető.

Mivel abban az időben sem konkrétan egy adott biztosítót reklámozott (még ha nem is volt sok más választási lehetőség), hanem inkább egy általános társadalmi üzenetként lehet rá tekinteni, így tulajdonképpen egykori szerepét még ma is betölti. Ennek ellenére maga a neonfény ma már nem üzemel, és az egész felirat egy viszonylag lepusztult állapotban van.

Pontos cím és megközelítés:
XII., Alkotás utca 7/a-b
A Déli pályaudvarral szemben.

Felső sor: idén - alsó sor: néhány éve. Nem sok változás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház