Ibolya espresso

A Ferenciek tere 5. szám alatt található Ibolya espresso igazi különlegességnek számít. Már a 20. században is nagyon felkapott, központi helynek számított, sok kisebb eseménynek adott otthont. Stílusa retró, és ezt berendezésével olyan nagyszerűen éri el, hogyha belép oda a vendég, azonnal az 1980-as években érzi magát. Mintha egy időutazáson vennénk részt.

inaplo.hu/neonvadaszat/n031
Nem szabad elhanyagolni azt a tényt, hogy ennek a presszónak nagyon jellegzetes, utcára néző világítása van. Talán nevezhetjük ezt a kis neonfeliratot az első jelnek, ami a retró világába csábít. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy nem ez az egyetlen hely, ami ilyen erővel rendelkezik ezen a környéken. A városrésznek vélhetően nagy jellegzetessége, hogy több retrókocsma is található errefelé, például a Red Ruin névre keresztelt romkocsma, amely az Ibolya espressótól 2 perc sétára található a szomszédos utcában. Így joggal feltételezheti bárki azt, hogy a verseny jelen van ezen kocsmák között. Viszont véleményem szerint az Ibolya espresso neonfényével együtt megállja a helyét, hiszen kívülről nézve elég jó állapotban van, így a laikus ember is feltételezheti azt, hogy még jó ideig helyén marad ez a neontábla is. Szerintem jelen pillanatban egyetlen nagy ellensége ennek a neonnak nem más mint az idő vagy esetleg a technikai korszerűsítés.


A múlt-amikor még az aluljárón suhantak át az autók

További érdekességként lehet megemlíteni azt ezzel a hellyel kapcsolatban, hogy ajánlataival is visszaviszi a vendégeket az 1980-as évekbe. Az egyik ilyen nagy múltbéli ital a Bambi, de van Traubi és Márka is. Ezzel már minden korosztályt sikerült meggyőzni, úgy érződhet.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház