Munkaruházat

A kép az október 1-i állapotokat tükrözi
Az Üllői út 14. címen található az Ergonett Zrt. munka- és védőruházat, egyéni védőeszközök kis- és nagykereskedelmének az üzlete. Minderre a vállalat arculatához is oly jellemző, vagyis élénk narancssárga színben pompázó neon hívja fel a figyelmet. Ez az állítás ugyan mára már csak részben igaz, hiszen nem működik a fényreklám, de az ember tekintetét még így is rendkívüli módon vonzza. 

A „MUNKARUHÁZATI” szó „H”-betűje hasonló állapotban van, mint ahogyan a korábbi képeken, az üzlet életében viszont hatalmas változás állt be. Ahogy arra érintőlegesen az alábbi cikk is utal, - illetve az onnan származó kép is, ami kicsit lejjebb görgetve megtekinthető - az áruház végkiárusításon ment keresztül, már nem üzemel. Ennek következtében felmerülhet a kérdés, hogy vajon ez miként befolyásolja a neon jövőjét, de erre csak a jövő adhat választ. Mindenesetre, aki szeretné élőben is megcsodálni, annak nem árt vele sietni, hiszen egy esetleges új üzlet nyitásával akár el is tűnhet innen.

inaplo.hu/neonvadaszat/n130

További képek:

Az Indafotó képe, még árukkal teli kirakattal


Az Index képe is arról tanúskodik, hogy ma már nincs minden rendben

Régen így is csalogatták az embereket, nem csak a neonnal:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház