Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2016

Metro Klub

Kép
Vágó László és Vágó József tervezte szecessziós épület, melyben Európa egyik legnagyobb játékáruháza, a Késmárky és Illés játékáruház működött, később pedig szórakozóhely lett (először metróépítő munkásoknak szánták, majd ifjúsági klubbá, a hazai beatkorszak emblematikus helyévé nőtte ki magát). 2001-ben eladták, hogy nagy felújítások után zsidó kulturális központ legyen, de ez meghiúsult, 2013 óta az eredeti burkolattal, Bazár Hostel néven fut.

Mimóza söröző

Kép
Az Örs vezér terén, az IKEA-val és a Sugárral szembeni épület ad otthont ennek a kortalan italozónak, amely Mimóza sörözőként kezdte, majd eszpresszó lett 2013-ban.

Kalota Béla – iTTiVoTT
Most pedig Flakon néven fut egy fogászat mellett:
2016. 12. 20.

Fény eszpresszó

Kép
Az üzlethelyiség 2009-ben a BÁV Zrt. tulajdonába került, de azóta is megőrizték a „Fény” neont.

Kalota Béla - iTTiVoTT
2016.

Kupa étterem

Kép
A volt Kupa étterem a Sírkert út 31. számnál található – valamikor a kétezres évek első évtizedében szűnhetett meg, mert 2011-ben már biztosan nem üzemelt. A neon ennek ellenére még mindig a helyén van – igaz, a látvány értékét jelentősen rombolja az előtte található sírkőkészítő. A környéket egyébként az elmúlt években újították fel, így az Új köztemető környéke meglehetősen rendezett képet mutat.



http://inaplo.hu/neonvadaszat/n147.html

Cím: X. kerület, Sírkert út 31.

Kőbánya teherpályaudvar

Kép
A Kőbánya teherpályaudvar egy már nem létező utasforgalmi állomás, noha a teherszállítás szempontjából igen fontos helyszín. Itt találkoznak egymással az ország északi, keleti és déli része felől jövő vasúti sínek, ennek köszönhetően az áthaladó vonatok is.
A kihasználatlan teherpályaudvar környezete lelombozó állapotban van: az amúgy is hírhedt Pongrácz út/Hős utca környékén található, ráadásul mindent ellep a szemét. Egyébként csoda, hogy a neon még mindig a helyén van: valószínűleg a ’70-es években kerülhetett fel: minimalista, fehér színű, tipikus egyen-neon.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n146.html

Cím: X. kerület, Pongrácz út 7.

Kőbányai Áruház

Kép
A Kőbánya Áruház épülete valószínűleg semmit sem változott az utóbbi harminc évben: Kőbánya egyik központja, mely az egyik legnagyobb buszpályaudvar szomszédságában üzemel. A mára lezárt fenti részben egy igazi klasszikus borozó foglal helyet, alatta a Gabi büfé és Skála üzemel.



A neon már nem található a helyén: bár 2013-ban még a helyén volt, mára azonban csak a hűlt helyét találjuk.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n145.html






http://welovebudapest.com/budapest.nevezetessegei/szocialista.aruhazak.egy.letunt.korszak.plazai

MÁV Északi Járműjavító

Kép
Az Északi Járműjavító – eredeti nevén Északi Főműhely – a magyar vasút egyik legfontosabb járműjavító intézete volt. Az 1868-tól működő intézmény 2009-ben szűnt meg ellátni eredeti feladatát, 2011-ben pedig műemlékké nyilvánították. 
A neon a Kőbányai úton található, nem messze a Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. főépületétől. A mai napig a helyén található, elég jó állapotban, a Kőbányai úton haladó 9-es buszról és a 28-as villamosról tökéletesen megfigyelhető.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n144.html

Emléklap: http://janieszaki.uw.hu

Cím: X. kerület, Kőbányai út 43.

Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft.

Kép
A GANZ Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. a X. kerület ipari negyedének egyik legfontosabb vállalata, mely nem messze található a 2009-ben bezárt MÁV Északi Járműjavítótól. Az épület még mindig magán viseli az előző rendszer szocreál jellegét: igazi téglaépület, a neonokat leszámítva mindenféle díszítés nélkül.
A GANZ-hoz kapcsolódó előző posztban már meg lett említve, hogy a két neon különböző betűtípussal és mérettel készült. Valószínűleg a felkerülésük időpontja is különböző – a neon betűtípusa, színe, kialakítása már a ’70-es, esetleg a kora ’80-as évek stílusát tükrözi. Közelebbről megnézve azonban feltűnik, hogy az entrópia nem kímélte a feliratnak ezt a felét: némelyik betűjén látszik (főként az első O betűn), hogy kiégett.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n143.html

Cím: X. kerület, Kőbányai út 39.



Ganz

Kép
A GANZ Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. a magyarországi kisfeszültségű ipari felhasználású kapcsolók és készülékgyártás legjelentősebb vállalata. Az 1919-ben alapított, ’49-ben államosított cég később ’82-ben önállósodott újra.

A vállalat épületét két neon díszíti: az első neon jó állapotban van, de már nem működik. Valamikor a 60-as években kerülhetett fel, bár forrást ehhez nem sikerült találnom. A második neonhoz képest teljesen más betűtípussal és betűmérettel készült.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n142.html

Cím: X. kerület, Kőbányai út 39.

Orion rádió

Kép
Az Orion a magyar elektronikai ipar meghatározó vállalata volt – egy időszakban a világ rádióinak közel harmadát itt készítették, az elsők között gyártottak itthon televíziókat. Jogelődjét, a Magyar Wolframlámpagyárat 1913-ban alapította Kremeneczky János.

1948-ban államosították a céget, majd a rádiógyár épületét az 1950-es években költöztették ki a Jászberényi útra. Jelenleg cégházként üzemel az épület..
Az épület oldalában található neonról a vörös festék kopásnak indult: valószínűleg nem működik már. Ennek ellenére impozáns látványt nyújt környezetében – a relatíve külvárosi miliőből már az épület monumentalitása is kiemelkedik.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n141.html

Cím: Budapest X. kerület, Jászberényi út 29.

Metalloglobus

Kép
A Metalloglobus Részvénytársaságot 1923-ban alapította Weiss Manfréd iparmágnás, portfóliójába pedig az acél- és építőipari termékek kis- és nagykereskedelmi forgalmazása tartozik. A Jászberényi út. 57. címen található a legnagyobb telephelyük, ahol a maga a neon az árubeszállítók bejáratát hívatott jelezni. Már nem működik, viszont jó állapotban van.


Szomszédságában a Szín-Ker Kereskedelmi és Szolgáltatási Kft. található, nem messze pedig a 2006-ban bezárt Kossuth Nyomda épülete emlékeztet a régi dicsőségére.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n140.html

Honlap: http://www.metalloglobus.com

Cím: X. kerület, Jászberényi út 57.

Vetőmag, Esti Hírlap

Kép
A Baross térről megfigyelhető „neonkollázs” a 70-es években került fel ma is látható helyére – valószínűleg a Központi Bizottság döntésének köszönhetően, mely előírta Budapest „neonosítását”. Ennek köszönhetően mind a Rákóczi és az Üllői út, a Körút és a pályaudvarok környezete rövid időn belül „kivilágíttatott”. A nagy állami vállalatok a reklámbüdzsé el nem költött részét az év utolsó hónapjaiban a neonreklámok telepítésébe invesztálták.

Az Esti Hírlapot hirdető neon meglehetősen jó állapotban van: a neoncsövek épek, a betűk a helyükön vannak. A többi neonról ez már nem mondható el: a VII. kerületi címet hirdető előtagból a vessző kimozdult a helyéről, valószínűleg hamarosan le is fog zuhanni; a második O betű csövei már elmozdultak az eredeti helyükről; az E betűkön nincsenek csövek; az „utca” szó A betűjéből szintén hiányoznak a csövek.
A kollázs felső része azonban mindent alulmúl: a „Vetőmag” rész háttámlájának nagy része szét van rozsdásodva, két betű csövei teljesen hiányozna…

Vendéglő

Kép
A Lipótvárosban megbúvó neon valószínűleg mára kevesek figyelmét keltheti fel, de jól tartja magát. A felirat É betűjében található égésnyomot leszámítva teljes, szinte hibátlan állapotban figyeli a környező utcák forgalmát – ezzel együtt az amerikai nagykövetség Szabadság téri épületét.
A neonhoz kapcsolódó vendéglátóegységet, a Csarnok Vendéglőt honlapja szerint 1981-ben nyitották meg – prioritásban a hazai ízeket tartják az első helyen. Valamikor ebben az időszakban kerülhetett fel a neon is.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n029.html
Cím: V. kerület, Hold utca 11. Honlap: http://www.csarnokvendeglo.hu/about/

Kicsi espresso

Kép
A Károly körút 1. szám alatti Kicsi espresso helyén ma már egy spanyol szendvicsező, a Bocadillo működik, nem messze az ELTE BTK kampuszától. Kár érte, szép neonfelirata volt:
Kalota Béla képe az iTTiVoTT-on 
iTTiVoTT 2009. – üres és kiadó
2016.

Mignon eszpresszó

Kép
A Mignon eszpresszót is tartalmazó bazársort lebontották, helyén a Városháza Park található. A neont az Elektrotechnikai Múzeum mentette meg.



Élelmiszer

Kép
Ha egy városligeti séta után átmegyünk a Dózsa György úton, elhaladunk a Damjanich utcai buszmegállóhoz közeli Paprika vendéglő mellett, és befordulunk a sarkon a Peterdy utcába, akkor egy régi kisbolt Élelmiszer feliratát láthatjuk.
inaplo.hu/neonvadaszat/n087

Női fodrász

Kép
A Bocskai úton haladva sok különféle neonreklámra bukkanhatunk. Ha a Kosztolányi Dezső tértől  a Függetlenségi Park felé vesszük utunk, megpillanthatjuk a nem is olyan ritka Női fodrász feliratot.
inaplo.hu/neonvadaszat/n154

Vígszínház szervezés

Kép
A Vígszínházat nyilván senkinek sem kell bemutatni, de azért egy pár szóban összefoglalnám, amit tudni érdemes. Budapest egyik legnépszerűbb színházát 1896-ban alapították, első igazgatója Ditrói Mór volt. Jelenlegi főigazgatója Eszenyi Enikő, a színház társulata 43 színészből áll.
inaplo.hu/neonvadaszat/n178

Soroksár vasútállomás

Kép
A 166-os busz Soroksár vasútállomás megállójánál leszállva a Hősök terén végigsétálva a vasútállomáshoz jutunk. Az állomás nem igazán forgalmas. Csak a Budapest–Kunszentmiklós–Tass–Kelebia vonalon közlekednek az ott megálló szerelvények. Ezek a személyvonatok is csak óránként járnak. Az állomáson jegykiadás sincs.
inaplo.hu/neonvadaszat/n214

Élelmiszer, csemege

Kép
A IX. kerületi neonreklámok sorát folytatva következik a Lónyay utcai Élelmiszer, csemege felirat, amely pontosan a 15-ös és 115-ös  busz Czuczor utcai megállójával szemben található. A régi boltot mára felvásárolta a Spar üzletlánc, a régi reklámot azonban nem szedték le, sőt még fel is újították.
inaplo.hu/neonvadaszat/n134

Könyvtár

Kép
A Boráros tér és a Lónyay utca találkozásánál hatalmas felirat keltheti fel az olvasni szeretők figyelmét, melyet még a 4-es, 6-os villamosról is látni lehet.
inaplo.hu/neonvadaszat/n133

Vörös Postakocsi

Kép
A IX. kerületi Ráday utca az éttermeiről híres. Ezért érthető, hogy minden étterem a maga módján próbálja felkelteni az arra járók érdeklődését. Így nem meglepő, hogy a Vörös Postakocsi egy neonreklámmal igyekszik kitűnni a vendéglők sokaságából, de igazából erre talán nincs is szüksége.
inaplo.hu/neonvadaszat/n136

Kicsi Eszpresszó

Kép
A Lónyay utcában sétálva a 39-es szám alatt a Kicsi Eszpresszót találjuk. Az ablakokra kiragasztott sárga alapon piros pöttyökből kirajzolódó nyilak irányítanak az ajtó felé. A név megtévesztő lehet, a hely ugyanis inkább kocsma, mint presszó. 
inaplo.hu/neonvadaszat/n215

Villanyszerelés-javítás

Kép
Következzen utolsó blogbejegyzésem a Villanyszerelés-javítás neonról, amely pár lépéssel arrébb a Bőrdíszműtől helyezkedik el. 

inaplo.hu/neonvadaszat/n102

Bőrdíszmű

Kép
Utolsó előtti bejegyzésem témájának a Thököly úton található Bőrdíszmű neonfeliratát választottam. Minden reggel, amikor a Keletei pályaudvar felé tartottam busszal, láttam az ablakból, sokszor megakadt rajta a szemem. inaplo.hu/neonvadaszat/n101

Húsáruház

Kép
A Női fodrász neonfelirattól a Keleti pályaudvar irányába található egy másik neon is, kb. 15 perc sétára, a Blaha Lujza téren. Ezt szeretném most bemutatni bejegyzésemben. 


inaplo.hu/neonvadaszat/n093

Női fodrászat

Kép
Közel az Astoriához a Rákóczi út 8. szám alatt lévő épületen is láthatunk egy régi neont, amely egy női fodrászatot hirdet. 
inaplo.hu/neonvadaszat/n092

Rózsadomb

Kép
Ahogy a 4-6-os villamossal haladunk a Széll Kálmán tér felé kinézve az ablakon megpillanthatjuk a Rózsadomb presszót hirdető neonfeliratot. Alábbi bejegyzésemben erről olvashattok. 
inaplo.hu/neonvadaszat/n008

Könyvesbolt

Kép
Ha a Budapesti Bábszínház neonbábujának oldalán feljebb indulunk az Oktogon irányába körülbelül 20 perc séta után megláthatjuk az Írók boltjának Könyvesbolt feliratát. Szintén egy régóta meglévő neon ez is, melyet még mindig használnak. 

inaplo.hu/neonvadaszat/n052


Kéziszerszámgyár központ

Kép
A Hun utcában található Kéziszerszámgyár központ első ránézésre is feltűnően kihaltnak tűnik, már ha csak az omladozó épületet és betört ablakokat vesszük figyelembe. Mozgás az épület környékén nincs, magáról a gyárról az interneten sem található sok információ. Sejtésemet végül az igazolta, hogy rákerestem egy céginformációt szolgáltató oldalon a gyár adataira, ahol sem a tevékenysége sem az utolsó gazdasági adatai nem ismertek. 
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n173.html

Fodrász, kozmetika

Kép
A Hegedűs Gyula utcában található Bartal fodrászat sajnos már nem létezik. Mivel ha rákeresünk erre a névre az interneten számos találatot kapunk, ami a Sütő utcai azonos elnevezésű fodrászat honlapjára navigál bennünket, felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg elköltöztek vagy van valamilyen kapcsolat a két fodrászat között. Ezért felhívtam az ezen az oldalon megjelölt telefonszámon a fodrászatot. Azt tudták csak mondani, hogy a Hegedűs Gyula utcában lévő fodrászüzlet már megszűnt és nem volt köze egymáshoz a két szalonnak.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n172.html 

Női fodrász, kozmetika

Kép
A Szent István körúton található Bodorító Bt. főtevékenysége a fodrászat és a szépségápolás. Ugyanakkor foglalkoznak manikűr-pedikűrrel és egyéb szolgáltatásaik közé tartoznak például a villanófényes szőrtelenítés, a füllyukasztás, valamint különböző ultrahangos és dermarolleres kezelések is. A fodrászatot 1996-ban alapították, már kiépített vendégkörrel rendelkezik. 
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n184.html

Bonbon

Kép
A Bonbon felirat szintén egy a sok közül, amit mindenki ismer, aki gyakrabban járkál a Margit körúton elvégre az Átrium mozi mellett egyből észrevehető. Sajnos nem sok minden árulkodik róla sem a környéken, sem az interneten, hogy mi is lehetett korábban ez a hely. Sok informálódás után
azonban meg van a megoldás, a Bonbon egy presszó volt itt a Margit körúton. Azonban a hely már évekkel ezelőtt bezárt és nyoma sem maradt a feliraton kívül, hogy itt valaha volt egy ilyen nevű presszó.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n009.html

Bambi

Kép
Bambi eszpresszó a Frankel Leó utca 2-4. alatt található el se lehet téveszteni, hangulatos kis terasszal, vagy hideg esetén bentre is várja a vendégeket, mindezt a 60-as évek stílusában. Mindez nem meglepő elvégre az 1960-as évek óta folyamatosan nyitva is tartanak és szeretettel várják a vendégeket. Mitől olyan hangulatos a hely? Ha bemegyünk és körbe nézünk, mindenhol a piros
műbőr kanapékat láthatjuk, fehér terítőket sőt némelyik asztalnál még dominózó vendéket is láthatunk.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n003.html

Wernesgrüner

Kép
Annak, aki nem jártas annyira a sörök világában, mint pl. én, annak ez a név nem sok mindent mond. Azoknak viszont, akik igen, ez egy jól ismert sör márka. A felirat a Bem rakparton látható egy társasház tetején és megtalálható mellette a söröző is, amit hirdet. A söröző 1974-ben nyitott meg, és
ugyan a sör márkák, amit árulnak illetve a söröző neve is Bem söröző és étteremre változott, a hely ettől függetlenül ugyanúgy működik  tovább.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n002.html

Autoexport Moszkva

Kép
Az Autoexport Moszkva feliratot sokan ismerhetik, mivel a Margit hídról is jól látható a Bem rakparton álló ház tetején elhelyezett neonreklám. Sajnos az interneten való keresgélés az után, hogy mivel is foglalkozhatott ez a cég, kudarcba fulladt, így próbáltam olyan rokonokhoz fordulni segítségért, akik még emlékezhetnek rá. Az Autoexport Moszkva annak idején orosz autókat hozott be az országba és árulta őket, például a mindenki által jól ismert Zsigulit.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n001.html

Hotel Astoria

Kép
Az Astoria szálló Budapest, legrégebbi ma is működő, 100 múltra visszatekintő szállodája. A róla elnevezett csomópontban található az V. kerületben az Astorián a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca sarkán. Eredetileg a XVIII. században Unger Benedek vett meg a helyet műhelynek. Később Nádasdy Ferenc királyi biztos kávéházat, fogadót, és istállót épített. A Hatvani kapu lebontása után megnyílt a mai hotel elődje a Zrínyi kávéház és Vendégfogadó.1996-ban megvásárolta a Danubius Hotels Group. A Hotel a mai napig az eredeti helyén megtalálható, és szeretettel várja a vendégeket,
bár manapság már a külföldi vendégek körében a legnépszerűbb.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n038.html

Espresso

Kép
Egy meghitt kávé a város dzsungelében. Erre ad lehetőséget a Nagy Lajos király útja és a Thököly út sarkán lévő Pihenő Espresso. A Nagy Lajos király útja az XIV. kerület egyik legforgalmasabb szakasza, de a kávézó előtt lehetőség van parkolásra. A hely gyalogosan is megközelíthető, illetve a 3-as villamossal vagy kerékpárral. 
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n196.html

Papír-írószer

Kép
A Fiastyúk utcában lévő papír-írószer boltnak a szó szoros értelmében alig maradtak fenn nyomai. Korábban hatalmas neon jelezte az üzlet jelenlétét, de a bolttal együtt a neonnak is távoznia kellett. A helyén kis zöldséges nyílt. Látogatásom során váltottam pár szót az eladónővel, megtudtam, hogy a feliratot kb. 3 éve szerelték le, amikor a zöldséges megvásárolta a helyet.
http://inaplo.hu/neonvadaszat/n170.html 

Női fodrász, kozmetika

Kép
A Klauzál utca 3. szám (és a neon) alatt ma a CHARME Szolgáltató és Kereskedelmi Kft működtet egy Fodrász és kozmetika szalont. Ahogy a Thökölyn levő férfi fodrászatba, ide is bementem kérdezősködni egy kicsit. Több széket is láttam, épp voltak kliensek is, annyit sikerült csak megtudnom tőlük, hogy a neonok már nem világítanak.
Bár feliratokon egyáltalán nem látszik, a két kép kb. 6 év eltéréssel készült.
inaplo.hu/neonvadaszat/n095

Források: céginformáció.creditreform.hu és jómagam ☺